Holtan találták az eltűnt férfit

2019. 12. 18., sze - 11:10
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A gyanúsított a mentők értesítése helyett elásta a már halott férfit.

Egy 50 éves szentlőrinckátai férfi 2019. április 6-én este otthonából a kocsmába indult, majd eltűnt. Az eltűnését élettársa jelentette a rendőrségen három nappal később. A Nagykátai Rendőrkapitányság munkatársai elrendelték az eltűnt férfi körözését, és felkutatása érdekében meghallgatták a családtagokat, ismerősöket, megkeresték a telefonszolgáltatókat és egészségügyi intézményeket. Mindezek azonban nem vezettek eredményre.

A NEBEK Körözési Nyilvántartó és Szakirányító Főosztály és a KR Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály munkatársai közösen monitorozzák az eltűnési eljárásokat és a gyanús eltűnési ügyek tisztázása, valamint az eltűnéssel leplezett emberölések felderítése érdekében folytatnak körözési tevékenységet. Ennek során tisztázzák az eltűnt személyi körülményeit, családi és baráti kapcsolatait, vagyoni helyzetét, szokásait, szenvedélyeit. Így merült fel, hogy az eltűntként keresett D. Gyula rendszeres kábítószerfogyasztó lehetett. Konkrét információ utalt arra, hogy a férfi az eltűnésének estéjén is kábítószer beszerzése miatt kereste fel az egyik környékbeli dílert.

A nyomozók így jutottak el a 30 éves jászfelsőszentgyörgyi M. Róberthez, aki kihallgatása során elismerte, hogy a sértett kérésére szintetikus kábítószert szerzett be, majd azt továbbadta a lakására érkező férfinak, aki ebből cigarettát sodorva fogyasztott, amitől rosszul lett és meghalt.

M. Róbert a mentők, illetve az orvos értesítése helyett a holttestet nejlonzsákokba rejtette, három napig őrizte, majd Tóalmás mellett, az erdőben elásta. A rendőröknek meg is mutatta a pontos helyszínt, ahol megtalálták a holttestet.

Az ügyben az eljárást a továbbiakban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya végzi segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.