Gyorsan rendőrkézre kerültek a tolvajok

2017. 12. 07., cs - 11:08
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatal, illetve gyermekkorú nyírmadai gyanúsítottak beismerték tettüket.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság Nyírmadai Rendőrőrsén tett bejelentést egy helybeli nő 2017. december 6-án 12 óra 30 perckor, mely szerint röviddel korábban ismeretlen tettes kerékpárja kosarából eltulajdonította a táskáját. A sértett elmondta, hogy ebédet vitt az egyik helybelinek és azalatt a néhány perc alatt, amíg a házban tartózkodott, addig valaki elvitte a ház elé támasztott kerékpár kosarában hagyott táskáját, amiben két mobiltelefonja, 145.000 forint összegű készpénze és személyes iratai voltak. A rendőrőrs két munkatársa a bejelentést követő húsz percen belül elfogta a feltételezett elkövetőket, a helyi vasútállomáson. A rendőrök az intézkedés alá vont két helybeli fiatalnál megtalálták az eltulajdonított mobiltelefonokat, valamint a készpénz egy részét. A gyanúsítottak a rendőröknek elmondták, hogy az ellopott táskát - miután kivették belőle a készpénzt és a telefonokat - bedobták egy nádasba. A rendőrök a területet átkutatták és megtalálták az eltulajdonított táskát és a benne lévő további értékek is előkerültek. A fiatal, illetve gyermekkorú nyírmadai fiúkat a rendőrök a rendőrőrsre előállították és lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerő vallomást tettek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.