Feltörte, majd felgyújtotta az autót

2017. 12. 03., v - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budafoki rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki feltört és felgyújtott egy személyautót.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 60 éves budapesti G. István 2017. december 2-án 2 óra 30 perc körül Budapest XXII. kerületében, a Rózsakert utcában egy ott parkoló autót feltört, az abban talált fülhallgatót és láthatósági mellényt ellopta, majd miután kiszállt, felgyújtotta az autó hátsó ülését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ahol a férfit elfogták és lopás, valamint rongálás bűncselekmények elkövetése miatt őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.