Elfogták a rendőrök a „sokkolós” támadót

2019. 10. 28., h - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfit pár perccel azután állították elő a rendőrök, miután megkísérelt kirabolni egy újabb pénzváltót.

Egy középkorú férfi ment be 2019. szeptember 24-én egy Bajcsy-Zsilinszky úti pénzváltóba, ahol egy sokkolóval megtámadta a 72 éves alkalmazottat, a kasszából kivett többmillió forintot és elmenekült a helyszínről. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen, akiről jó minőségű térfigyelőkamera felvétel készült.

Az eset után egy hónappal egy Andrássy úti pénzváltóból érkezett riasztás a rendőrségre, ahol egy ismeretlen férfi 2019. október 27-én reggel szintén egy elektromos sokkolóval fenyegette meg az üzletet nyitó alkalmazottat, akit a nyomaték kedvéért többször meg is ütött. A nő megnyomta a pánikriasztót, a támadó ekkor pénz nélkül elfutott a helyszínről, azonban két járókelő látta az esetet és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a feltételezett elkövetőt.

A terézvárosi rendőrök percek alatt a helyszínre értek és elfogták a 49 éves budapesti M. Tamást, aki menekülés közben eldobta a sokkolót, amit a nyomozók megtaláltak. A férfi előállításakor kiderült, hogy korábban a gyanú szerint ő rabolta ki a Bajcsy-Zsilinszky úti pénzváltót is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztálya a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.