Elfogták a rablót

2019. 11. 15., p - 07:46
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy idős férfit Fóton.

A nyomozás adatai szerint a 25 éves Sz. László 2019. november 2-án 23 óra 30 körül Fóton, a Tátra utcában található családi házba bement, és a hálószobában található cserépkályha tűzteréből kivette a sértett által ott tárolt fémdobozt a benne található több millió forint készpénzzel, külföldi valutával, arany ékszerrel és takarékkönyvvel együtt. A sértett a férfit cselekménye közben megzavarta, erre a támadó meglökte őt, aki ennek következtében a földre esett, majd a rabló a dobozzal elmenekült a helyszínről. Ezt követően Sz. László néhány perc elteltével visszatért a helyszínre, azonban ekkor a 75 éves sértett egy zseblámpával fejen ütötte, amire az elkövető távozott. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.  

Az esetről történt bejelentést követően a dunakeszi rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Sz. Lászlót a rendőrök 2019. november 14-én 13 óra 50 perckor fóti otthonában elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt pozitív értéket mutatott. A férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A férfinél tartott kutatás során a nyomozók megtalálták a bűncselekményből származó készpénz egy részét, az arany ékszereket és a takarékjegyet, valamint kábítószergyanús növényi törmeléket és kábítószer fogyasztáshoz szükséges eszközöket is, amiket lefoglaltak.

Ellene az eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság rablás bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.