Elfáradtak, ezért biciklit loptak

2018. 04. 26., cs - 07:08
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vendégségből hazafelé tartva egy ruzsai ház melléképületéből lopott kerékpárokat egy szatymazi férfi és párja. A rendőrök Üllésen fogták el a feltételezett elkövetőket.

Ásotthalmi ismerősüktől gyalogoltak haza a gyanúsítottak 2018. április 22-én éjszaka. Ruzsára érve elfáradtak, ezért úgy döntöttek, hogy az egyik ingatlan melléképületéből eltulajdonítanak két biciklit. A járművekkel egészen Üllésig jutottak, ahol a körzeti megbízott április 23-án délelőtt igazoltatta őket. A 23 éves férfi és 26 éves párja nem tudott elszámolni a kerékpárokkal. A rendőrök a gyanúsítottakat előállították, akik kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

Ellenük lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. A nyomozók a járműveket visszaadták a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés

Egy 66 éves férfit őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók.

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.