Életveszélyesen bántalmazták
A Pest megyei nyomozók gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek egy 23 éves férfit és két fiatalkorú társát, akik Ócsán bántalmaztak egy 60 éves férfit.
A nyomozás adatai szerint T. Ottó és két 16 éves társa 2019. november 7-én 0 óra és 1 óra között Ócsa, Damjanich utcában található vasútállomás várótermében, előzetes szóváltást követően bántalmazta az ott tartózkodó sértettet. A bántalmazás során a 60 éves férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Az esetről történt bejelentést követően a Pest megyei nyomozók széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.
A rendőrök a 23 éves férfit és két 16 éves fiatalkorú társát 2019. november 13-án hajnalban ócsai tartózkodási helyükön elfogták és a rendőrfőkapitányságra előállították. A nyomozók a három férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Ellenük az eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.