Csalás miatt kell felelnie
A mosonmagyaróvári nyomozók Győrben fogtak el egy 35 éves férfit, aki több millió forintot csalt ki egy nőtől.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/lead%20k%C3%A9p%20c%C3%ADmer%20%C3%A9s%20bilincs_16.jpg?itok=NZxIVcrZ)
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon egy helybéli nő tett feljelentést 2019 decemberében, mivel elmondása szerint egy férfi több millió forintot csalt ki tőle azzal, hogy a róla készült és több internetes portálra kikerült intim fotóit eltüntesse. A feljelentő elmondta a rendőrségen, hogy egy korábbi ismerősének valóban küldött magáról intim fotókat, amiket a csaló azért, hogy a fenti történetet alátámassza, megküldött neki. A nő elhitte a férfinak, hogy a képei szerepelnek az interneten – bár annak valóságtartalmáról nem győződött meg –, ezért több alkalommal fizetett azok törléséért.
Később a csaló, a feljelentő korábbi ismerőse feleségének adta ki magát mondván, ő is megtalálta a férjének korábban elküldött intim fotókat, és azzal fenyegetőzött emailban, amennyiben a nő nem fizet azokért, akkor a képek felhasználásával tönkreteszi a karrierjét. A sértett a fenyegetés hatására ismét fizetett.
A nyomozásban beszerzett információk alapján a rendőrség látókörébe került egy, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 35 éves győri tartózkodási hellyel rendelkező férfi, akit a nyomozók 2020. január 13-án Győrben igazoltattak, majd a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra történt előállítását követően nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy miután megszerezte a nő képeit, azokkal csalta ki tőle a pénzt. Elismerte azt is, hogy egy kitalált néven szintén ő jelentkezett be a sértett korábbi ismerőse feleségeként, ezért az ilyen módon kicsalt pénz is az ő zsebébe vándorolt.