Bűnszövetségben kereskedtek a kábítószerrel

2019. 10. 29., k - 09:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök a kutatások során közel 110 tő marihuánát foglaltak le. A nyomozók négy férfit és egy nőt vettek bűnügyi őrizetbe.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály munkatársai 2019. október 25-én és október 28-án Budapesten és Debrecenben közösen fogtak el négy férfit és egy nőt. A rendőröknek olyan információjuk volt, hogy két budapesti férfi kábítószert árul egy debreceni lakosnak, aki pedig a tiltott szereket továbbértékesíti egy ugyancsak debreceni párnak. A budapesti terjesztőknél tartott kutatások során közel 110 tő kannabiszt, valamint a kábítószer termesztéséhez és árusításához szükséges eszközöket, tárgyakat foglaltak le.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették az öt gyanúsítottat, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az egyik budapesti férfi, valamint a debreceni pár esetében elrendelt az illetékes bíróság.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnszövetségben elkövetett kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.