A kerékpárokat eltulajdonító férfit gyanúsítottként hallgatták ki a mezőtúri rendőrök

2021. 08. 27., p - 08:21
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jogsértő a helyi vasútállomás kerékpártárolójából választotta ki a neki tetsző biciklit.

A Mezőtúri Rendőrkapitányságra 2021. augusztusában három bejelentés is érkezett, mert a helyi vasútállomás kerékpártárolójából ismeretlen személy bicikliket tulajdonított el. A rendőrök tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek, és az elkövetési módszerre tekintettel, a bűncselekmény sorozatjellegét is vizsgálták.

A rendőrség látókörébe egy 27 éves helyi férfi került, aki nem volt ismeretlen a nyomozók előtt, hiszen a jogsértőt több alkalommal vonták eljárás alá vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. A rendőrök elszámoltatták a férfit, aki beismerő vallomást tett, és részletesen elmondta, hogy mikor, milyen típusú kerékpárokat tulajdonított el, és azok további sorsáról is beszámolt. Az egyenruhások három helyszínen tartottak kutatást, ami során a bicajokat megtalálták. A jogos tulajdonosok hamarosan ismét birtokba vehetik a kerékpárokat. A Mezőtúri Rendőrkapitányság 3 rendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a figyelmet a kerékpárlopások megelőzésére!

Fontos, hogy soha ne feledkezzünk meg a bicikli megfelelő mechanikai védelemről, hiszen néhány másodperc is elegendő, hogy a tolvaj a könnyű prédát megszerezze! Kellő óvatossággal és megfelelő védelmi eszközökkel, módszerekkel ezen bűncselekmények egy része megelőzhető.

Váltsa ki a bringa törzskönyvét! Regisztráltassa kerékpárját az országos, ingyenes BikeSafe programban, ahol a prevenciós munkatársak rögzítik a kétkerekű adatait, így lopás esetén a felderítés gyors eredménnyel járhat! A www.police.hu oldalon rendszeresen tájékoztatjuk az állampolgárokat, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye mely településén, mikor lesz lehetőség a regisztrációra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.