Egy délután a bűn- és balesetmegelőzés jegyében

2023. 05. 23., k - 14:03
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tartalmas előadásokon és vidám hangulatú beszélgetésen vehettek részt a prevenciós program résztvevői Dunaújvárosban.

Időszerű bűn-és balesetmegelőzési témák várták a szépkorúakat 2023. május 22-én délután Dunaújvárosban. A Pentele Klubházban megtartott rendezvényen Kiss Dénes rendőr őrnagy, valamint Kőhalmi László rendőr főtörzszászlós tartottak prevenciós előadást, melynek részeként lehetősége nyílt a megjelent nyugdíjasoknak kötetlen formában is megosztani észrevételeiket, tapasztalataikat egymással és a rendőrség szakembereivel.

Kiss Dénes rendőr őrnagy, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője a nyugdíjas korosztály érintő leggyakoribb bűncselekmények megelőzésének lehetőségein túl részletesen beszélt a család szerepéről a fiatalkori szerhasználat mihamarabbi felismerésében. Előadásában kitért rá, hogy az egészségmagatartás közvetítése mellett rendkívül fontos védő szerepe van a szülőkkel, nagyszülőkkel kialakított optimális kapcsolatnak. Serdülőkorban természetes, hogy a szociális kapcsolatok területén a kortársak élveznek elsőbbséget, ám a biztonságos családi légkör ebben az életkorban ugyanúgy elengedhetetlen. Kutatások eredményei szerint a fiatalkori káros szenvedélyek kialakulása ellen a szoros családi kapcsolatok jelentenek leginkább védelmet.

Az összejövetelen Kőhalmi László rendőr főtörzszászlós a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályairól tájékoztatta a szépkorúakat, emellett a láthatóság és a passzív biztonsági rendszerek használatának fontosságára is nyomatékosan felhívta a jelenlévők figyelmét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.