Fókuszban az áldozat

2023. 11. 14., k - 15:26
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fonyódi Rendőrkapitányság áldozatvédelmi referense a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével sietett egy sértett segítségére.

A nő 2023. november elején tett feljelentést a Fonyódi Rendőrkapitányságon, mert a vasútállomásról ellopták a lezárt kerékpárját. Elmondta, hogy a munkába járáshoz feltétlenül szüksége lenne a biciklire, de önerőből nem tud másikat beszerezni. A fonyódi rendőrnő rögtön felvette a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal, akik közzétettek egy felhívást, melyre pillanatokon belül két felajánlás is érkezett. A kerékpárt 2023. november 13-án átadták a sértettnek, aki hálásan megköszönte a segítséget.

A „Fókuszban az áldozat” Somogy vármegyei áldozatvédelmi modell 2018. február 1-jén kezdte meg működését. Legfontosabb eleme az, hogy a rendőrség áldozatvédelmi feladatait az áldozatvédelmi referens koordinálása mellett a kapitányságokon dolgozó, függetlenített előadók látják el.

A bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai részére adott személyre szabott tájékoztatás mellett az áldozatvédelmi előadók közvetlen és napi kapcsolatban vannak a kormányhivatal áldozatsegítő szakügyintézőjével, továbbá az eltelt évek alatt kiépített együttműködő hálózat tagjaival (egyházak, alapítványok, intézmények), segítséget nyújtanak a nyomtatványok értelmezésében és kitöltésében, az elektronikus küldéssel egyszerűbbé és költséghatékonyabbá teszik az ügyintézést.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!