Súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást a siófoki nyomozók

2020. 08. 09., v - 11:35
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fűnyírópengével ütötte meg haragosát egy kányai férfi.

Az ügy adatai alapján 2020. augusztus 7-én este, Kánya belterületén egy 54 éves helyi lakos előzetes szóváltást követően egy fűnyírópengével, több alkalommal is megütötte vitapartnerét. A bántalmazott 28 éves férfi az ütések következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A helyszínre érkező siófoki járőrök a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.