Rendőrkézen a balatonszárszói sorozatbetörő

2020. 08. 04., k - 14:50
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat nyaralót is kifosztott a férfi.

Az ügy adatai alapján 2020 júniusa óta több feljelentés is érkezett a Siófoki Rendőrkapitányságra Balatonszárszón és környékén elkövetett lakóház- és nyaralóbetörésekről. Az akkor még ismeretlen elkövető az ingatlanokból készpénzt, alkoholos italokat és egyéb értékeket tulajdonított el.

A hatóság látókörébe egy pécsi lakcímmel rendelkező, de a felmerült információk szerint a környéken élő 63 éves férfi került. A körözés elrendelését követően, a balatonföldvári körzeti megbízottak felderítő munkája eredményeként elfogták a feltételezett elkövetőt.

A nyomozók 2020. augusztus 3-án a férfi tartózkodási helyén házkutatást tartottak, mely során a betörésekből származó tárgyakat foglaltak le. B. Istvánt lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.