Őrizetben a sofőr

2020. 08. 02., v - 09:51
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltották a vezetéstől a nagykanizsai férfit.

A marcali közlekedésrendészeti járőrök 2020. augusztus 1-jén 15 óra 7 perckor Balatonszentgyörgy külterületén, a 7-es számú főútvonalon igazoltattak egy 49 éves gépkocsivezetőt. Megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel a Zalaegerszegi Törvényszék korábban már eltiltotta a járművezetéstől. A férfit előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.