Feladta magát a Velencén történt rablás negyedik elkövetője

2020. 08. 06., cs - 13:19
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Önként jelentkezett a rendőrségen az elfogatóparancs alapján körözött 16 éves budapesti fiatal.

Amint arról korábban beszámoltunk, 2020. augusztus 2-án hajnalban egy négyfős társaság megfenyegetett, majd kirabolt velencei otthonában egy idős házaspárt. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították és alig 48 órán belül elfogták a négytagú csoport három tagját, negyedik társuk - egy 16 éves budapesti lakos - ellen pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A fiatal férfi 2020. augusztus 5-én este önként jelentkezett a rendőrségen, ahol a rendőrök őrizetbe vették, majd 2020. augusztus 6-án délelőtt rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.