Tarts jobbra!

2023. 09. 11., h - 09:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számtalan esetben figyelhető meg, hogy a kerékpárosok a forgalmi sáv közepén, szabálytalanul közlekednek, ezáltal akadályozzák a gépjárművek dinamikus haladását.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága felhívja a közlekedésben részt vevők figyelmét arra, hogy kerékpárral, ha az út és forgalmi viszonyok lehetővé teszik, akkor lakott területen kívül, illetve főútvonalon az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.