Szerszámgépeket és gázolajat loptak, a rendőrök még a bejelentés napján elfogták őket
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte a 34 éves győri és a 38 éves tapolcai férfi ellen folytatott büntetőeljárást.
A Tolna megyei rendőrök az M6-os autópályán ellenőriztek egy szlovák rendszámú autót, melyben a sofőr négy illegális migránst szállított.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A csepeli rendőrök befejezték az ebek gazdájával szemben folytatott eljárást.
Elfogták, kihallgatták, kiengedték, elfogták, kihallgatták, kiengedték – ez volt a forgatókönyv egészen a múlt hétvégéig. Akkor azonban a bíróság letartóztatta azt az 53 éves helyi férfit, aki többeknek okozott lopásaival kárt és bosszúságot Pomázon.
A határsértők jogellenesen jutottak be az ország területére.
Egy 71 éves, mozgáskorlátozott férfit hoztak ki az égő házból a győri rendőrök.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 22 éves magyar sofőr ellen, aki 16 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba éjszaka, több nagy csoportban 153 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.