Szatír bilincsben

2014. 09. 24., sze - 13:09
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kommandósok ugrasztották ki az ágyból a budapesti H. Bélát (22) szeptember 11-én reggel fél hatkor. A kemény ébresztésnek nyomós oka volt: a gyanú szerint brutálisan összevert és megerőszakolt egy 22 éves lányt.

A fővárosi nő a barátaival szórakozott augusztus 19-én este Csepelen. Éjfél után telefonon szeretett volna találkozót megbeszélni a párjával, leült egy padra. Döntését élete végéig bánni fogja, egy közeli padon ugyanis ott üldögélt H. Béla, akinek megtetszett a csinos lány. Mellé ült. Cigarettát kért tőle, bókokkal próbálkozott, majd fogdosni kezdte. A sértett határozottan elutasította: „Vedd le a kezed, mert eltöröm!” – mondta, és zakatoló szívvel hazaindult.

– Többször hátranézett, úgy tűnt neki, nem követik – részletezi az esetet Türi Árpád hadnagy, a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság bűnüldözési alosztályának nyomozója. – Már majdnem megnyugodott, amikor valaki hátulról leütötte, elesett. Támadója a hajánál fogva többször a betonba verte a fejét. A halálra rémült lány sikítani akart, de a férfi egyik kezével befogta a száját, a másikkal pedig püfölte, ahol csak érte. Az áldozat először védekezni próbált, rúgott, karmolt, végül feladta.

Türi Árpád hadnagy

 

A borzalmak csak ezután kezdődtek. H. Béla először arra kényszerítette, hogy orálisan elégítse ki, majd kétszer megerőszakolta.

– A sértettet közben „szerelmem”-nek, „drágám”-nak és „anyuci”-nak szólította – idéz a lány vallomásából Türi Árpád. – Kijelentette, részeg és beszívott, ezért gyengébb a „teljesítménye”, de más furcsaságot is mondott: bocsánatot kért, amiért megütötte, majd egyoldalúan közös jövőjüket ecsetelte. A meggyötört hölgyet később megfenyegette, ha bárkinek beszélni mer a történtekről, megöli minden családtagját. Mindezek után közölte: aznap este újra találkozni akar a lánnyal ott, ahol „megismerkedtek”. A nő félelmében mindent megígért, csak hogy mielőbb szabaduljon a brutális erőszaktevőtől.

Az összevert, sokkos állapotban az utcán bolyongó fiatalra a kertvárosban járőröző zsaruk figyeltek föl, mentőt hívtak hozzá. A kórházban ellátták, és elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.

– Rögzítették a támadó DNS-ét – folytatja a hadnagy. – Ezután meghallgattuk a sértettet, egy grafikussal megrajzoltattuk a támadó arcát, amit minden járőr megkapott. Augusztus 20-án este nyolc órára elmentünk a találkozó helyére, de nem láttunk a rajzra hasonlító alakot. Nem adtuk fel, időről időre visszatértünk a környékre.

A rendőrök éjfél körül vették észre az utcán bóklászó férfit. Igazoltatták, nem volt nála semmilyen okmány, azt sem tudta megmondani, mi dolga van arrafelé. Bevitték a kapitányságra, ahol tanúként meghallgatták. „Természetesen” nem tudott semmiről. Felületi sérülések voltak rajta, DNS-mintát kértek tőle, beleegyezett, ezután haza kellett engedni. A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet soron kívül elvégezte az összehasonlítást. Szeptember 10-én készült el a szakértői vélemény: a támadás után rögzített minta egyezett H. Béla DNS-ével.

A zsaruk csak erre vártak. Tekintettel a férfi erőszakos viselkedésére és arra, hogy tartózkodási helyére tizenöten vannak bejelentve, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Merkur speciális bevetési egysége segítségével szeptember 11-én hajnalban elfogták a gyanúsítottat. A nyomozók megtalálták azt a nadrágot, amiben a lány vallomása szerint támadója akkor éjjel volt.

Kihallgatásán H. Béla nem tett vallomást. A bizonyítékok alapján szexuális erőszak és súlyos testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítják. A bíróság szeptember 13-án elrendelte előzetes letartóztatását.

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.