Előzetesben a szatír

2016. 06. 29., sze - 13:22
Zsaru Magazin

A jól sikerült grafika is segített a zsaruknak egy szatír azonosításában. A szeméremsértő férfi egy percig sem tagadta bűnösségét, elfogásakor is a zsebében volt névjegye, a fekete kesztyű.

Hazafelé tartott a bulizásból egy fiatal kiskunfélegyházi nő június 6-án hajnalban. Egyszer csak azt érezte, valaki követi. Ideje sem volt megfordulni, hátulról átölelte egy férfi. Magához húzta, belelihegett a nyakába, közben fogdosta, leszorította karját, a nőnek olyan érzése volt, mintha földre akarná fektetni. A sértett próbált ellenállni, közben teli torokból sikított. Aktív védekezésének meglett a hatása, az ismeretlen nem akart közönséget, elengedte áldozatát, és elfutott.

 

Timafalvi László ezredes

– A nő feljelentést tett a rendőrségen, az ismeretlen tettes ellen személyi szabadság megsértése bűntette miatt rendeltünk el nyomozást – ismertette az esetet Timafalvi László ezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője. – A sértett által adott személyleírás alapján egy grafikus lerajzolta a támadót. A kiskunfélegyházi nő már akkor mondta, olyan jól sikerült, mintha egy fotó másolata lenne.

A nő azt is elmondta, úgy érezte, mintha támadója kesztyűt viselt volna. A sértett segítségével készült grafikát még közzétenni sem volt ideje a nyomozóknak, amikor újabb bejelentés érkezett: a kiskunfélegyházi rendőrkapitányt kereste meg Gátér község polgármestere, Jánosiné Gyermán Erzsébet:

– A polgármester asszony szerint ketten is jelezték, hogy az elmúlt napokban egy férfi fekete kesztyűben önkielégítést végzett a Szabadság utcában – folytatta Timafalvi ezredes. – Eddig nem tettek feljelentést, féltek. A kihallgatott helyieknek megmutattuk a kiskunfélegyházi támadóról készült grafikát, ami alapján egyértelműen felismerték a Szabadság utcában látott férfit. Jánosiné személyismerete is segítette a zsarukat, a leírás alapján megnevezett egy helybelit. Közben a nyomozók beszerezték az egyik kiskunfélegyházi szórakozóhely biztonsági kameráinak június 5-éről 6-ára virradó éjszaka készült felvételét, amelyen látszott egy olyan külsejű férfi, akire ráillett a személyleírás, sőt aznap éjjel egy másik vendéglátóhelyen is feltűnt.

A nyomozók június 14-ére megállapították, a szatír nagy valószínűséggel a gátéri tanyák egyikében lakó J. István (43). Amikor a férfi ajtót nyitott nekik, látták, tényleg telitalálat volt a rajz. J. István nem tagadta, hogy ő lenne a mutogatós-leszorítós szatír, elmondása szerint ez izgatja fel. Elfogásakor is a zsebében volt egy pár fekete gumírozott kesztyű. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság személyi szabadság megsértése bűntettének és szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást, a bíróság június 15-én elrendelte előzetes letartóztatását.

V. A.

FOTÓ: ANDRÉ ILDIKÓ, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.