Példaképek

2013. 12. 02., h - 14:22
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Töretlen az együttműködés a rendőrség és a roma önkormányzatok között.

„A szegénység a kultúra, nem a származás” – ezzel a megállapítással összegezte beszámolóját a hejőkeresztúri általános iskola igazgatója, a „Jó embert keresünk” pályázat egyik nyertese. Kovácsné dr. Nagy Emese egyik előadója volt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által megszervezett Példaképek elnevezést viselő konferenciát vett részt 2013. december 2-án Tatabányán, a rendőrség és a roma önkormányzatok együttműködésének újabb állomásán.

 

A Példaképek rendezvény célja olyan emberek bemutatása volt, akik munkájukkal eredményeket értek el a roma közösség felzárkóztatásában. A konferenciát Farkas Gábor r. ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg, aki köszöntőjében a rendőrség és a roma önkormányzatok közötti együttműködés fontosságáról beszélt. Csakúgy, mint Makula György r. őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálat főosztályvezető-helyettese, az Európai Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület alapítója. Az őrnagy saját tapasztalatait is bemutatva beszélt a roma fiatalok életét végigkísérő nehézségekről, valamint a felzárkózás lehetőségeiről. Elmondta, hogy a származás nem választás, de hogy mivé lesz az ember, az már igen.

 

Pintér Péter, a tatabányai Füzes utcai Általános Iskola igazgatója hasznos tanácsokkal látta el a résztvevőket a roma fiatalok részére alkalmazandó pedagógiai módszerekről. Csonkáné Huszár Anita r. alezredes, a Bűnmegelőzési Alosztály vezetője beszámolt a megyében működő és az iskolák által igénybe vehető bűnmegelőzési programokról. A rendezvényt Vörös István, a Komárom-Esztergom Megyei Roma Önkormányzat elnöke zárta. Előadásából a résztvevők képet kaphattak arról, hogyan tudnak bekapcsolódni a roma önkormányzatok és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által működtetett bűnmegelőzési programokba.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.