Közös járőrszolgálat

2014. 08. 01., p - 12:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együttműködési megállapodás alapján látnak el járőrszolgálatot magyar rendőrök a romániai Bihor megyében, román egyenruhások pedig Hajdú-Biharban.

Az előző évekhez hasonlóan a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a romániai Bihor Megyei Rendőr-felügyelőség együttműködési megállapodást írt alá 2014. augusztus 1-jén Ártándon.

 

A két rendőri szerv évek óta kialakított együttműködési gyakorlata alapján a román rendőrök 2014. augusztus 4-től augusztus 21-ig Hajdúszoboszlón, míg a magyar egyenruhások Bihor megyében látnak el szolgálatot.

 

Az együttműködés célja a szakmai tapasztalatok cseréjén túl, hogy az egyenruhások idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű területeken járőrözzenek, mely során segítik a külföldi turistákkal történő kapcsolatfelvételt, a nyelvi nehézségek leküzdését.

 

A közös járőrszolgálatok hozzájárulnak az üdülőváros közbiztonságának, közrendjének megszilárdításához, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzéséhez, valamint a turisták nyugalmának biztosításához.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.