ESR 112 nemzetközi naphoz kapcsolódó rajzpályázat

2015. 02. 11., sze - 11:22
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. február 11-én kiállította azokat a hajdú-bihari pályaműveket, melyeket a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. „Hétköznapi hőseink” című pályázatára nyújtottak be a megyében lévő általános iskolák.

A Nemzeti Infokommunikációs Zrt. „Hétköznapi hőseink” - avagy hogyan mentenek életeket a tűzoltók, a rendőrök és a mentők? címmel az ESR-projekt kapcsán pályázatot hirdetett általános iskolásoknak. A pályázat célja az volt, hogy a gyerekek megjegyezzék a 112-es az Európai Unió minden országában egységesen hívható segélyhívó számot, melyen vész esetén a mentők, a tűzoltók, és a rendőrök is elérhetők. Pályaműként az osztály tagjai által közösen kézzel készített képet kellett feltölteni egy weboldalra, mely mellé az osztály fényképét is be kellett küldeni. A rajzpályázat@112.hu weboldalra az országból összesen 250 osztály töltötte fel alkotását, többen be is küldték azokat. Az egységes segélyhívó rendszer megvalósításában résztvevő szakemberekből álló zsűri az ötletességen és a szépségen kívül azt a két művet díjazta, amelyik alkotások a legjobban tükrözték a készenléti szervek munkájának összetettségét és azt, hogy a 112-t csak vész esetén szabad hívni. Egy alsó- és egy felsőtagozatos osztály egy olyan 2015-ös osztálykirándulást nyert, amelyen betekinthetnek a hétköznapi hősök mindennapi életébe és részt vehetnek egy szimulációs gyakorlaton is.
Hajdú-Bihar megyéből a pályázatra összesen 48 alkotást nyújtottak be az általános iskolák. A 7 településről pályázó 13 iskolából 7 pályamű Debrecenből, 6 Balmazújvárosból, 21 Pocsajból, 1 Hajdúhadházról, 1 Hajdúszovátról és 2 Komádiból érkezett. A pályaműveket a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. február 11-én az ESR 112 nemzetközi nap alkalmából Debrecen, Kossuth utca 20. szám alatti épületének előterében kiállította, melyeket 2015. február 20-ig hivatali munkaidőben bárki megtekintheti.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.