Együttműködés Szeghalom és térsége közbiztonságáért

2014. 03. 19., sze - 13:38
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőr vezetőket hívott megbeszélésre és tapasztalatcserére a rendőrkapitány.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság vezetője, Szalai Zoltán r. alezredes egyeztetésre hívta a kapitányság illetékességi területén működő polgárőr szervezetek vezetőit. A 2014. március 18-án megtartott találkozó célja az volt, hogy áttekintsék Szeghalom és a környező települések közbiztonsági helyzetét, valamint az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatait. A kapitányságvezető összefoglalta a rendőrség 2013-ban végzett tevékenységét és megköszönte a polgárőrök rendőrséget támogató önkéntes munkáját. Ezt követően Pardi Géza, a Vésztői Önkéntes Polgárőr Egyesület elnöke, területi koordinátor számolt be a polgárőrség előző évi munkájáról. A találkozón szó esett az elkövetkezendő időszak fontosabb eseményeiről, a rendőrség és a polgárőrség szolgálatellátásának összehangolt megszervezéséről. Emellett a résztvevők megosztották egymással a közrenddel, közbiztonsággal kapcsolatos tapasztalataikat, észrevételeiket, valamint meghatározták együttműködésük kiemelt céljait. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.