Bűnügyi technikai verseny a Szigetvári Várban

2015. 06. 15., h - 15:50
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A már hagyománnyá vált verseny házigazdája idén a Szigetvári Rendőrkapitányság volt.

Az idei évben a Szigetvári Várban rendezték meg június 12-én a „X. „Sörlock Holmes” elnevezésű megyei bűnügyi technikai versenyt. A rangos szakmai viadalt a rendezvény védnöke Dr. Harmati Béla r. alezredes, a Szigetvári Rendőrkapitányság kapitányságvezetője nyitotta meg, majd megkezdődött a tizenhárom csapat versengése. A három főből álló csapatok az impozáns történelmi emlékhelyen felállított állomásokon elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg, amelyek a jubileumi évben a vár történelméhez is kötődő különféle ügyességi gyakorlatokkal - falmászás, ágyúhúzás, íjászat - egészültek ki.

A verseny győztese a Siklósi Rendőrkapitányság „Balkán Express” fantázianevű csapata lett, második helyen a Sellyei Rendőrőrs „Méhecske csoportja”, harmadik helyen a Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály helyszínelői, a „P.É.C.S.I.” elnevezésű csapat végzett. Amíg a csapattagok különböző szituációs gyakorlatokban bizonyították hozzáértésüket, a szurkolótábor tagjai szabadtéri bográcsfőzésben keltek versenyre, amelyet a zsűri döntése alapján a TEK csapata nyert meg. A közel háromszáz résztvevő hangulatáról az egész napos karaokézás gondoskodott.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.