Átadták az „Év rendőre" díjat Bicskén

2013. 07. 08., h - 11:43
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bicske Város Önkormányzata tartott színpompás ünnepséget 2013. július 5-én Bicskén a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Az ünnepség keretein belül Tessely Zoltán, Bicske polgármestere átadta a város által adományozott „ Év rendőre „ kitüntetést, melyet ebben az évben kiemelkedő munkája miatt Jászai Csaba rendőrzászlós,   a Bicskei Rendőrkapitányság Közrendvédelmi alosztály járőrvezetője érdemelte ki.

A program további részeként dr. Balázs Sándor rendőr alezredes úr  a Bicske Rendőrkapitányság vezetője köszönetet mondott Gáspár János bicskei lakosnak, aki egy impozáns vaskorlátot készített és adományozott a Bicskei Rendőrkapitányságnak.

 

Az ünnepség egyben megnyitója is volt a Magyar Rendőrmúzeum vándorkiállítása megnyitójának, melyet az érdeklődők 2013. augusztus 4-ig tekinthetnek meg a művelődési házban.

 

A kiállítást megnyitotta Pálffy Károly, Bicske alpolgármestere és méltatta a tárlatot Vörös Ferenc rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos úr, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti helyettese is. Végül pedig tárlatvezetést és rendvédelmi ismertetőt tartott dr. Gulyás István nyugalmazott rendőr alezredes a Barátság-történeti Múzeum tb. igazgatója  és dr. Francsics Ottó nyugalmazott rendőr ezredes a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Kör elnöke.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.