Több napja nem látták

2016. 03. 10., cs - 17:02
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunavarsányi körzeti megbízottak egy 61 éves nőnek segítettek.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Dunavarsányi Rendőrőrs körzeti megbízottjainak szolgálati mobiltelefonjára érkezett állampolgári bejelentés 2016. március 9-én 10 óra 30 perc körüli időben, miszerint egy Majosházán élő idős nőt több, mint egy hete nem láttak a szomszédjai. A bejelentő a rendőröknek elmondta, hogy a 61 éves asszony egyedül él a lakásban és a telefonját sem veszi fel.

A körzeti megbízottak többször kopogtak, valamint szólongatták az asszonyt, de nem érkezett válasz és semmilyen zaj nem szűrődött ki a lakásból. Az ingatlan ajtaja zárva volt, a kulcs, pedig belülről volt a zárban, így a rendőrök nem tudtak bejutni. Mivel feltételezhető volt, hogy az idős nő bajba jutott, ezért az ajtót felfeszítették, majd a ház egyik szobájában az ágyon ülve, legyengült állapotban megtalálták az asszonyt. A nő elmondta a rendőröknek, hogy többször elesett a lakásban.

A körzeti megbízottak azonnal mentőt hívtak a sérült nőhöz, akit további ellátás céljából kórházba szállítottak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.