Közlemény

2016. 02. 18., cs - 10:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Csak a törvényes, arányos és szakszerű rendőri intézkedések elfogadhatóak.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt a Magyar Helsinki Bizottság, mint közérdekű igényérvényesítésre jogosult társadalmi szervezet kezdeményezett eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal szemben, azt kifogásolva, hogy a budapesti igazoltatási gyakorlat aránytalan mértékben érint hajléktalan és más, rossz szociális helyzetben lévő embereket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a vizsgálat megállapításaival nem értett egyet, és a vizsgálat lezárását célzó egyezség megalapozását szolgáló egyeztetéseken azt hangsúlyozta, hogy csak a törvényes, arányos és szakszerű rendőri intézkedéseket tartja elfogadhatónak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ugyanakkor fontosnak tartotta és tartja, hogy fel se merülhessen az a kifogás, hogy stigmákat alkalmaz, és az igazoltatások aránytalanul érintik hajléktalan vagy más, rossz szociális helyzetben lévő embereket, ezért kész volt egy olyan egyezség megkötésére, amelyben vállaltak elősegítik ezen elkötelezettség megerősítését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – az Egyenlő Bánásmód Hatóság által jóváhagyott egyezségben foglaltaknak megfelelően – a jövőben is azt tartja szem előtt, hogy az igazoltatási gyakorlatával kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményének megsértése ne merülhessen fel, és a rendőri intézkedések megfeleljenek a részrehajlástól mentesség rendőrségi törvényben rögzített követelményének. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.