Határozott fellépés a közbiztonságért Nógrádban

2014. 07. 30., sze - 10:30
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bercel-Csobánkapusztán befejeződött a hat napos fesztivál.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és szervei, a Készenléti Rendőrség, és más rendőr-főkapitányságok állománya, a polgárőrség munkatársainak bevonásával biztosítottak állandó rendőri jelenlétet a 2014. július 22. és 2014. július 27. közötti időben Bercel-Csobánkapusztán megrendezett fesztiválon és annak környékén. Ennek célja elsősorban a környező települések, és a fesztiválon résztvevők biztonságának, a biztonságos és nyugodt szórakozás körülményeinek garantálása, valamint a bűncselekmények elkövetésének megelőzése, megszakítása volt. A hat napos rendezvény ideje alatt a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklás, fogyasztás miatt összesen 48 fővel - 35 külföldi, 12 magyar állampolgár - szemben, míg vagyon elleni bűncselekmény, és garázdaság elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt 7 személlyel szemben indított büntetőeljárást. Kábítószer birtoklás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt négy férfi őrizetbe vételét rendelte el a hatóság, és tekintettel a tőlük lefoglalt kábítószergyanús anyagok nagy mennyiségére, vizsgálják a kábítószer kereskedelem gyanúját is. A rendőrök összesen mintegy 2800 gramm tömegű kábítószergyanús anyagot foglaltak le a gyanúsítottaktól.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy külföldi állampolgárral szemben - őrizetbe vétele mellett - indított büntetőeljárást. 

A rendőrség az elmúlt évhez hasonlóan idén is fokozott figyelmet fordított a rendezvény ideje alatt, annak területén, és környékén a közlekedésben bekövetkező esetleges torlódások megelőzésére. A fesztivál biztonsági szolgálatának munkatársai minden nap szoros együttműködésben dolgoztak a rendőrökkel a jogellenes cselekmények megakadályozása és megelőzése érdekében.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.