Erdők, mezők, vizek védelmezői

2014. 10. 01., sze - 14:44
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Információcsere, közös járőrözés és kölcsönös képzések adják a többoldalú együttműködés alapjait Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A természeti környezet, a hal- és vadállomány, a földeken megtermelt értékek megóvása, valamint a jogsértő cselekmények elleni hatékony fellépés érdekében folytat eredményes együttműködést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a Kormányhivatal, a Polgárőrség, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, valamint erdészek, vadgazdák és vadászok megyei szervezeteivel.

A 2011. december 8-án aláírt többoldalú megállapodás gyakorlati megvalósulásának soros értékelése történt 2014. október 1-jén Nyíregyházán. Az együttműködő felek egyetértettek, hogy a rendszeres közös szolgálatok eredményesek a külterületi jogsértések megelőzésében és felderítésében. Dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte, hogy polgárőrök, erdészek, vadászok, mezőőrök, közterület-felügyelők tevékenysége tovább erősíti a 2014. július 1-jével Magyarország valamennyi településére kiterjesztett folyamatos rendőri jelenlétet biztosító közbiztonsági programot.

 

Az együttműködés keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság többek között intézkedés-taktikai képzést biztosít a megyében egyéb rendészeti tevékenységet végző társzervek munkatársainak. A hivatásos vadászok képzése már véget ért, a mezőőröké hamarosan kezdődik. 

A megyében 5391 polgárőr és 399 egyéb rendészeti feladatot ellátó személy működik együtt a rendőrséggel, ami 2014. első nyolc hónapjában mintegy 29 000 óra közös szolgálatot eredményezett. A külterületi jelenlétnek köszönhetően csökkent a lopások és tulajdon elleni szabálysértések száma. A közös szolgálatok során fogtak el például fatolvajokat, értek tetten vadorzókat vagy vízügyi berendezések rongálóit.

 

Az őszi betakarítások idején és a fűtési szezon küszöbén az együttműködők kiemelt figyelmet fordítanak a termény- és falopások megelőzésére, felderítésére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.