Az utolsó pillanatban érkeztek

2016. 03. 08., k - 07:38
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi járőrök megmentették annak a helyi férfinak az életét, aki végzetes lépésre szánta el magát.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2016. március 6-án 17 óra 59 perckor arról, hogy az egyik kiskunfélegyházi játszótéren egy férfi feltehetően véget akar vetni az életének.

 

Polgár Sándor címzetes rendőr főtörzszászlós és Somogyi Tamás rendőr őrmester fél percen belül a helyszínre érkeztek. Ott - térdelő helyzetben - egy mozdulatlan férfit találtak, akinek a hinta lánca a nyakára volt tekerve.

 

Az egyenruhások azonnal a magatehetetlen segítségére siettek, majd – mivel nem mutatott életjeleket – a tanult elsősegélynyújtási módszerekkel megkezdték az újraélesztését és azonnal mentőt kértek a helyszínre.

 

Miközben Polgár Sándor hosszasan mellkaskompressziót végzett, folyamatosan figyelemmel kísérték a férfi pulzusát és légzését. A kitartó küzdelem eredményeként az addig eszméletlen személy légzése újraindult, életjeleket mutatott. 

 

A rendőrök ezt követően a 38 éves helyi lakost stabil állapotban átadták a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársainak.

 

A gyors, szakszerű rendőri intézkedés ebben az esetben életet mentett. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.