Az interneten árulta a lopott biciklit

2014. 05. 28., sze - 08:34
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Családjának nem kellett, ezért az interneten próbálta értékesíteni a lopott biciklit a szegedi orgazda.

A Szegedi Rendőrkapitányság Belvárosi Rendőrőrsének körzeti megbízottai egy bűnügyben tartottak házkutatást egy szegedi férfinál 2014. május 27-én, amikor egy lopott biciklire találtak. A rendőrök a körözési nyilvántartó adatai alapján megállapították, hogy a kétkerekűt 2014. május 22-én lopták el a klinika kertjéből.

A 35 éves férfi azt mondta az egyenruhásoknak, hogy a drótszamarat aznap vásárolta egy építkezésen kétezer forintért. Mivel családja nem tartott rá igényt, ezért az egyik internetes portálon hirdette meg 14 ezer forintért. Jelentkezett is egy vevő, de a megbeszélt időpont előtt a rendőrök érkeztek meg.

Az orgazda ellen tulajdon elleni szabálysértés miatt indult eljárás őrizetbe vétele mellett. A Szegedi Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.