Veszélyeztette a közlekedés biztonságát

2015. 08. 03., h - 07:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 34 éves férfi úgy tett, mintha baleset történt volna.

Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy 34 éves komáromi férfi ellen. A gyanú szerint V. Z. egy ismerőse személygépkocsijában utazott 2015. augusztus 2-án. A sofőr Naszály belterületén közlekedett, amikor előzetes szóváltást követően a férfi hirtelen berántotta a kéziféket, ettől a jármű hátsó része megcsúszott. V. Z. ugyanezt a Naszályt Komárommal összekötő úton is megismételte. A sofőr ezután gyalog távozott a helyszínről. A 34 éves férfi ekkor betörte az autó első üvegét, a járművet pedig az út széli árokba tolta. A kiérkező járőröknek V. Z. először azt állította, hogy baleset történt, végül azonban bevallotta, hogy a gépkocsit ő lökte az árokba. A férfit a rendőrök előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított ellen rongálás szabálysértés elkövetése miatt is eljárást indított a rendőrség.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.