Megszűnt a teljes útlezárás

2016. 03. 12., szo - 00:34
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés befejeződött, a forgalom újra zavartalan Balassagyarmat külterületén.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk,  2016. március 11-én 22 óra 20 perc körüli időben a 22-es számú főút 20-as kilométerszelvényénél, Balassagyarmat külterületén - ezideáig ismeretlen körülmények között - két személygépjármű összeütközött.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés befejeződött, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul halad. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.