Megszűnt a forgalomkorlátozás a 8-as számú főúton

2016. 05. 28., szo - 17:27
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét teljes szélességében járható a 8-as számú főút Kamondnál.

A rendőrség befejezte a helyszínelést annál a közúti közlekedési balesetnél, ahol három személygépjármű ütközött a 8-as számú főút 106. kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.