Hétvégi közlekedési prognózis

2015. 08. 14., p - 11:02
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2015. augusztus 14. és 2015. augusztus 16. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken a perzselő napsütést csak néhol zavarja gomolyfelhő. Csekély esély lesz záporra, zivatarra. Az északkeleti, keleti szél csak néha élénkül meg. Reggelre alig frissül fel a levegő: a vidéki tájakon 15-19 fok várható, a nagyvárosokban mindössze 20-24 fok köré mérséklődik a meleg. Délután folytatódik a forróság: 33-38 fokos csúcsértékek lehetnek.

Szombat on a napsütés mellett eleinte csak fátyol-, délután már gomolyfelhők jelennek meg az égen. A Dunántúlon elszórtan, máshol csak néhol fordul elő zápor, zivatar. A nyugati határszélen felhőszakadás, jégeső is kialakulhat. A zivatarokat viharos szélrohamok kísérik. Nem lesz még lehűlés, marad a rekkenő hőség 33-38 fokos maximumokkal.

Vasárnap  egyre többfelé növekszik meg a felhőzet, és a Dunántúlon már többfelé, máshol elszórtan várható zápor, zivatar. Heves zivatarok is kialakulhatnak, sőt akár tartós eső is lehet. Az ÉNy-ira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Nyugaton megkezdődik a lehűlés. ÉNy-on 30, máshol még 34 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé. Ha feltétlenül szükséges elindulni, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban!

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.

 

M0

A 0+700-2+900 km szelvényben 2015. július 27-től 2015. augusztus 31-ig a jobb pályatesten a H2 és a H1 haladósáv szűkítésére kerül sor (H2: 3,0 m, H1: 3,5 m), sávelhúzással a déli szektor jobb pálya felújítása miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

A 4+200-5+150 km szelvényben 2015. július 13-tól 2015. szeptember 30-ig a bal pályatesten a H1 haladósáv  zárására kerül sor rézsűcsúszás javítása miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M1

A 112 km szelvényben lévő csomópontban 2015. május 19-től 2015. augusztus 21-ig mindkét pályatesten a lassítósáv zárására kerül sor csomópont átépítés és körforgalom kialakítása miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is). Az M1 ap. 112. csp. lassító sávjai le lesznek zárva. M1 jobb és bal pályán a csomópont lezárása miatt a kijelölt terelőút mindkét jelzett irányban a következő: M1 – 81. főút csomópont – 81. főút – Ipari parki bekötőút – Győr Ipari Park - Váci út – Győrszentiván. A lassítósávok mellett sebességkorlátozás nem fogja lassítani a forgalmat;

A 12+500-66+500 km szelvényben 2015.augusztus10-től 2015. augusztus 16-ig mindkét pályatesten az egyes forgalmi sávok váltakozó zárására kerül sor burkolatjavítás és szalagkorlát javítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

A 13+500-12+200 km szelvényben 2015. szeptember 30-ig a bal pályatesten az előzősáv zárására és sávelhúzásra kerül sor sávátépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is) 60 km/h sebességkorlátozás mellett.

 

M5

Inárcs térségében 2015. június 17-től hídfelújítási munkákat végeznek a 36-os és 38-as kilométerszelvények között. A munkálatok az autópálya mindkét oldalát érintik. A hídfelújítási munkálatok várhatóan június 17. és október 15. között zajlanak a 37-es kilométerszelvényben. A folyamatos és biztonságos közlekedés feltételeinek fenntartása érdekében sávelhúzással lesz biztosítva az érintett pályaszakasz 2x2 sávos forgalmi kapacitása, kivéve a munkálatokhoz szükséges terelés kiépítését és elbontását. A munkálatok ideje alatt 60 km/h sebesség korlátozás lesz érvényes (www.aka.hu).

M7

 

A 168+650-172+650 km szelvényben 2015. augusztus 10-től 2015. augusztus 25-ig hídjavítás miatt mindkét pályatesten korlátozások várhatók. A bal pályatest forgalmát átterelik a jobb pályára, így ott 1-1 forgalmi sávon kétirányú forgalomra kell számítani, kiépített fix tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

 

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

 

Tájékoztató

Az országos tisztifőorvos a tartós hőhullám miatti hőségriasztást 2015. augusztus 16-án éjfélig meghosszabbította, így a nehéz tehergépkocsik egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból 2015. augusztus 16-ig korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon. A kamionstop főszabály szerint szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben a hétvégén. A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását a nemzeti fejlesztési minisztérium a környezetvédelemért felelős tárca egyetértésével veszélyhelyzetben átmenetileg felfüggesztheti. A járművezetők a vezetési és pihenőidő betartása mellett hosszabb megszakítás nélkül teljesíthetik szállítási feladatukat, nem kell a nagy hőségben a kocsijukban, parkolókban várakozniuk. A kamionstop felfüggesztése lehetőséget ad akár arra is, hogy a nehéz tehergépjárművek az enyhébb esti, éjszakai órákban induljanak útnak.

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé. A nagy melegben sokunknál álmatlanság, fáradékonyság, dekoncentráltság, fejfájás, migrén, rosszullét jelentkezhet. A tartós kánikula főként az idősek, a szívbetegek és a vérnyomás-panaszokkal élők szervezetét viselheti meg, nő az infarktus kialakulásának kockázata.  Ha feltétlenül szükséges útnak indulni, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot (3-4 liter/nap) és mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban. Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járművekben! Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, biztonságosan és balesetmentesen!

 

 

 Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 

Tájékoztatom, hogy 2015. augusztus 14-e és augusztus 19-e között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

 

A külföldre utazóknak javasoljuk, hogy indulás előtt ellenőrizzék az úti okmányaik érvényességét, a gépjármű műszaki állapotát, továbbá a hőségriadó miatt rendelkezzenek elegendő mennyiségű folyadékkal, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket. A határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon tájékozódhatnak.

 

A hétvégén a hőségriadó miatt felfüggesztésre kerülhet a kamionstop. Ebben az esetben nagyobb várakozásokra nem, de élénk tehergépjármű forgalommal mindenképpen számolni kell elsősorban Záhony, Ártánd, Gyula, Nagylak, Röszke, Tompa, Letenye határátkelőhelyeken és az oda vezető útszakaszokon szombat éjjel és vasárnap napközben is.

 

2015. július 31-én megnyílt Röszke közúti határátkelőhely. A 7 óra és 19 óra között nyitva tartó új határátkelőhelyen az autópályáról letiltott nemzetközi járműforgalom, valamint a nemzetközi gyalogos és kerékpáros forgalom mellett, 2015.augusztus 1-je és 2015. augusztus 31-e között a nemzetközi személyforgalom is közlekedhet, kivéve az autóbuszokat.

 

Nyugat-Európában tart a szabadságolási időszak, valamint az iskolákban a nyári szünet, ezért ezen a hétvégén is jelentősen megnőhet főként a szerb, továbbá a román és az ukrán viszonylatban a kilépő irányú forgalom. Emellett a vendégmunkások egy része már hazafelé utazik, ezért péntektől vasárnap estig jelentős fogalomnövekedés várható elsősorban a szerb viszonylatban belépő irányban is. 

 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom ellenőrzésére és biztosítják a szükséges humánerőforrást és technikai feltételeket. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kerülhet kialakításra a várakozások csökkentése érdekében.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

Zala megye

 

Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhely vonatkozásában számolhatunk forgalomnövekedéssel péntek délutántól szombat délutánig a kilépő, valamint vasárnap kora reggeltől délutánig a belépő irányban. A személyforgalomban 30-60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

 

Somogy megye

 

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

 

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

 

Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozás alakulhat ki a kilépő irányban pénteken és szombaton, amelynek mértéke 30-90 perc lehet. Belépő irányban szombaton egész nap és vasárnap reggeltől kezdődően estig szintén kialakulhat várakozás, amelynek mértéke elérheti a 30-120 percet. A teherforgalomban mindkét irányban legfeljebb 60-120 perc várakozással lehet számolni a hétvégén.

 

A Tompa közúti határátkelőhelyen átlépő személyeknek számolni kell azzal, hogy az 53-as út felújítása miatt forgalomtorlódások alakulhatnak ki.

 

Csongrád megye

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalom növekedésével lehet számolni pénteken, szombaton kilépő irányban, amely akár 30-120 perc várakozást is eredményezhet. Belépő irányban péntektől vasárnap estig lehet a várakozási idő növekedésével számolni, melynek mértéke szintén elérheti a 30-120 percet.

 

A teherforgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen 60-120 perc várakozással kell számolni.

A gyorsabb határátlépés érdekében célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni. Tiszasziget és Ásotthalom közúti határátkelőhelyet naponta 7 óra és 19 óra között vehetik igénybe az utasok. Alternatív útvonalként javasoljuk még a személyautóval közlekedőknek az új Röszke közúti határátkelőhelyet, amelyet naponta 7 óra és 19 óra között vehetnek igénybe.

 

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban kilépő irányban, főként az átkelőhely megnyitása után délelőtt a belépő irányban és a zárást megelőzően késő délután a kilépő irányban.

 

Békés megye

 

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

 

Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban szombaton 13 óra és 22 óra között 60 perc várakozással lehet számolni. Hétfőn 3 és 9 óra között belépő, illetve 5 óra és 9 óra között kilépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni. A személyforgalomban várakozás kialakulásával nem számolunk.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

 

Vállaj és Csengersima közúti határátkelőhelyen a fürdőturizmus élénkülése miatt főként péntektől vasárnapig, reggel a belépő, este a kilépő irányban lehet számolni 30-60 perc várakozás kialakulásával.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban várakozással kell számolni szombaton, vasárnap és hétfőn, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet. A belépő irányban 60-180 perc várakozás kialakulásával kell számolni. A teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet.

 

Beregsurány közúti határátkelőhelyen kilépő irányban szombaton 30 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap és hétfőn várakozás kialakulásával kell számolni a személyforgalomban, melynek mértéke elérheti a 60 percet.

 

A 7 óra és 19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban napközben a be- és kilépő irányokban 30 perc várakozással lehet számolni.

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8 óra és 16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

 

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.