Hétvégi közlekedési prognózis

2015. 02. 20., p - 10:26
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2015. február 20. és február 22. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken kellemes, napos, kora tavaszias időre számíthatunk, 10 fok körüli csúcshőmérséklettel. A légmozgás mérsékelt marad. élen és nyugaton erősen, máshol változóan felhős lesz az ég.  Szombaton a nap első felében felhős lesz az ég, de ekkor sem fordul elő csapadék; majd napközben csökken a felhőzet és napos idő várható. A déli, délnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. 10 fok körüli értékeket mérhetünk délután. Vasárnap először csak fátyolfelhők lesznek felettünk, majd megvastagszik a felhőzet. Elszórtan fordul elő kisebb eső, záporeső. 5 és 11 fok közötti értékeket mérhetünk.

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

 

M0

Az 1+600-1+800 km szelvények között 2015. február 28-ig a bal pályatesten a H1 haladó sáv szűkítésére kerül sor a déli szektor szélesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M1

A 12+500-66+500 km szelvények között 2015. február 22.-ig mindkét pályatesten a haladó sáv zárására kerül sor burkolatjavítás miatt mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

A 12+500-66+500 km szelvények között 2015. február 22.-ig mindkét pályatesten az előző sáv és a leállósáv váltakozó zárására kerül sor szalagkorlát javítása miatt mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M3

Az 160+000-170+000 km szelvények között 2015. február 20 -án a bal pályatesten a haladó sáv zárására kerül sor kátyúzás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

 

 

 

A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.

A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

 

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

 

Tájékoztató:

A „Kamionstop” 2015. február 21. (szombat) 22 órától 2015. február 22. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

 

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 

 

Határátkelők forgalma:

 

2015. február 20. és február 26. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

 

A hétvégén és a jövő héten napközben az évszakhoz képest kissé magasabb, míg az éjszakai órákban kevéssel fagypont alatti hőmérséklettel, számolhatunk, amely várhatóan nem befolyásolja a közúti határátkelőhelyek járműforgalmát. Csapadékra a jövő héten lehet számítani keddtől.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon. A Konzuli Szolgálat felszólítja a magyar állampolgárokat, hogy a következő értesítésig ne utazzanak be kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékbe, mivel annak egyes területein fegyveres összetűzések zajlanak, tartós a feszültség, gyakoriak az erőszakos megnyilvánulások, illetve a bűncselekmények és emiatt az életük és testi épségük veszélybe kerülhet, továbbá konzuli segítség nyújtására sem nyílik lehetőség.

 

Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

 

Tompa közúti határátkelőhelyen várakozás alakulhat ki péntek délutántól késő estig a kilépő irányban, illetve vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban, melynek mértéke esetenként a 30 percet is elérheti.

 

Csongrád megye

 

Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban várakozás kialakulásával kell számolni a belépő és a kilépő irányokban pénteken és szombaton, valamint hétfőtől, amelynek mértéke elérheti a 60-120 percet is.

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban jelentősebb forgalom pénteken délutántól késő estig lesz a kilépő irányban. Szombaton délelőtt a belépő, míg délután a kilépő irányba alakulhat ki várakozás. Vasárnap belépő irányban déltől estig kell nagyobb forgalommal számolni. Az esetleges várakozások mértéke esetenként a 30 percet is elérheti. A teherforgalomban elsősorban a kilépő irányban a hétvégi kamionstop időszakát kivéve kell várakozás kialakulásával számolni, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is.

 

Ásotthalom közúti határátkelőhelyen 15 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

 

Békés megye közúti határátkelőhelyein a személyforgalomban nem számolunk várakozás kialakulásával. A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen ki-, és belépő irányban alakulhat ki várakozás főként a délutáni és az esti órákban - a hétvégi kamionstop időszakát kivéve - melynek mértéke elérheti a 30-60 percet.

 

Hajdú-Bihar megye

Hajdú-Bihar megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban szombat déltől vasárnapig és a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60 perc is lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.

 

Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke várhatóan 30-60 perc lehet.

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 07.00-19.00 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08.00-16.00 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A két átkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően, akár 30 perc várakozással is lehet számolni.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

 

Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.