Hétvégi közlekedési előrejelzés

2015. 05. 08., p - 12:33
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2015. május 8. és május 10. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken ragyogóan napos idő lesz. Csak kevés fátyol- vagy gomolyfelhő jelenhet meg az égen - ezekből eső nem lesz. Kellemes, kora nyárias meleg lesz 21-26 fokkal.

Szombat  délelőtt fátyolfelhős, napos idő lesz; majd délután megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. Késő estétől megerősödik az északnyugati szél. 

Vasárnap  gyakran lesz erősen felhős az ég, és több helyen alakulhat ki eső, zápor, zivatar. Erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. Visszaesik a hőmérséklet: délután csak 20 fok körüli értékeket mérhetünk. 

(forrás: www.koponyeg.hu)

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatás adjuk:

 M0:

  • A 3+000-1+000 km szelvények között 2015. 03. 18 - 2015. 06. 30-ig a bal pályatesten a H1 haladó sáv szűkítésére kerül sor a déli szektor szélesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • Az 1+000-0+800 km szelvények között 2015. 03. 18 - 2015. 06. 30-ig a bal pályatesten az előző sáv zárására, a 0+750-0+000 km szelvények között pedig a haladó sáv zárására kerül sor (1 sáv elhúzva előzőbe) a déli szektor szélesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett. Emellett az M0-M1 csomópont 90401 ága ideiglenes útra kerül áthelyezésre, ahol a sávszélesség 3,5 m és szembejövő forgalom van;
  • A 3+000-2+200 km szelvények között 2015. 03. 23 - 2015. 06. 30-ig a bal pályatesten a H1 haladó sáv zárására kerül sor a déli szektor szélesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett (az M0 2 csomópont felé lassítósáv kialakítása);
  • Az 1+800 km szelvényben 2015. 04. 02 - 2015. 06. 30-ig a bal pályatesten a 2. csomópont (Auchan) 90417. sz. felhajtó ág teljes zárására kerül sor a déli szektor szélesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is). Terelőút az M0-M7 csomópont felé;
  • A 2+200 km szelvényben 2015. 05. 07 - 2015. 06. 30-ig a bal pályatesten a 2. csomópont (Auchan) 90416. sz. lehajtó ág teljes zárására kerül sor a déli szektor szélesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is). Terelőút az M0-100-s út felé;
  • Az 59-42 km szelvények között 2015. 05. 04 - 2015. 05. 10-ig mindkét pályatesten a garanciális javítás miatt a leállósáv, lassítósáv, H1, H2, GYEP, előző, haladó sáv váltakozó zárására kerül sor mobil tereléssel.

A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.

Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

 

Tájékoztató

A „Kamionstop” 2015. május 9. (szombat) 22 órától 2015. május 10. (vasárnap) 22 óráig tart.

Türelmesen és körültekintően vezessenek, minden esetben vegyék figyelembe az időjárási, út és látási viszonyokat! Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 

2015. május 08. és május 14. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak.

Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon. A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom ellenőrzésére és biztosítják a szükséges humánerőforrást és technikai feltételeket. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozás alakulhat ki péntek déltől estig a kilépő irányban, illetve vasárnap déltől kezdődően a belépő irányban, melynek mértéke elérheti a 30 percet.  A teherforgalomban legfeljebb 30-60 perc várakozással lehet számolni. 

Csongrád megye

Nagylak közúti határátkelőhelyen – a hétvégi kamionstop időszakát kivéve – a teherforgalomban várakozás kialakulásával kell számolni, melynek mértéke a belépő irányban a 60-120 percet, a kilépő irányban a 120-180 percet is elérheti.

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban jelentősebb forgalom pénteken déltől késő estig várható a kilépő irányban. A határ közelében élők utazása miatt szombaton délelőtt a belépő, míg délután a kilépő irányban is kialakulhat várakozás. Vasárnap a belépő irányban déltől késő estig kell nagyobb forgalommal számolni. Az esetleges várakozások mértéke elérheti a 30-60 percet.  A teherforgalomban szintén várakozás kialakulásával kell számolni, melynek mértéke mind belépő, mind kilépő irányban a 60-120 percet is elérheti.

A 7 és 19 óra között nyitva tartó Ásotthalom közúti határátkelőhelyen 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után délelőtt a belépő irányban és a zárást megelőzően késő délután a kilépő irányban.

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein a személyforgalomban nem számolunk várakozás kialakulásával.

A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen kilépő irányban alakulhat ki várakozás a késő délutáni és az éjszakai órákban – a hétvégi kamionstop időszakát kivéve –, amelynek mértéke elérheti a 60 percet.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban, kilépő irányban szombaton 12 és 22 óra között, 60 perc várakozás alakulhat ki. Hétfőn 0 óra és 14 óra között ki-, és belépő irányban szintén 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 30-120 percet is elérheti a kilépő irányban a mikrobusz forgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban szombat déltől vasárnapig és a jövő héten szerda estétől péntek reggelig, melynek mértéke akár 30-120 perc is lehet. 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke 30-60 perc lehet.

A 7 és 19 között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke 30 perc lehet.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként 8 és 16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. Az átkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően 30 perc várakozással is lehet számolni.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.