Hétvégi közlekedési előrejelzés

2013. 10. 31., cs - 14:52
ORFK Kommunikációs Szolgálat

2013. november 1. és november 3. között jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken, Mindenszentek napján párás, foltokban ködös reggelre számíthatnak az útnak indulók. Napközben változóan felhős, csapadékmentes időre számíthatunk. Gyenge lesz a délies szél, körülbelül 15 fok körüli hőmérsékletre készülhetünk.

Szombaton párás, néhol tartósan ködös idő várható. Délutántól, estétől egyre többfelé lehet eső, záporeső és megerősödik a délnyugati szél, mely kis mértékben ronthatja a járművek menetstabilitását.

Vasárnap erősen felhős, borult lesz az ég, sokfelé várható eső, zápor. A déli szél estétől északnyugatira fordul és viharossá fokozódik.

Napos időben érdemes vezetés közben napszemüveget viselni, türelmesen és körültekintően vezessenek!

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatás adjuk:

M0 autóút:

Garanciális munkák végzése miatt a 75+270-75+830 kilométerszelvények között a jobb pályatesten a leállósáv zárására kerül sor fixen kiépített tereléssel (éjszaka is) sebességkorlátozás nélkül (megengedett sebességhatár: 110 km/ó);

M6

Az elválasztó sávban vízelvezető rendszer javítása miatt a leálló és az előző sáv le van zárva a bal pályatesten az 55+200-54+200, a jobb pályatesten az 53+500-54+450 kilométerszelvények között fixen kiépített forgalomtereléssel, 80 km/ó sebességkorlátozás mellett.

M1,M3,M5,M7,M51,M15,M30,M35: hétvégi munkálatokat nem terveztek.

A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

Határátkelők forgalmát tekintve:

Elsősorban a szerb, a román és az ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyeken, október 31-én a kora délutáni óráktól lehet várakozással számolni főként kilépő irányban a Mindenszentek és a Halottak napja, illetve az ehhez kapcsolódó hosszú hétvége miatt. A forgalomnövekedéshez az is hozzájárul majd, hogy több uniós tagállamban november első hetében van az őszi iskolai szünet. 

A hétvégén a közúti határátkelőhelyek határforgalmát a reggeli és az esti órákban élénkíti majd, hogy sokan a Halottak napja miatt felkeresik rokonaik, illetve ismerőseik sírhelyét. Ennek megfelelően pénteken, szombaton és vasárnap is kell várakozással számolni ebben a időszakban. 

A teherforgalomban a Mindenszentek napján érvényes kamionstop miatt csütörtökön szintén várakozásokkal kell számolni az utazóknak mind a ki- és belépő irányban, amely a 60-120 percet is elérheti, Záhonyban meg is haladhatja. Jelentősebb torlódásra kell készülni Záhonyon kívül Tompán, Röszkén, Nagylakon, Gyulán és Ártándon. A várakozások a kamionstop feloldását követően november 4-én hétfőn hajnalban is kialakulhatnak.

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen október 31-én csütörtökön a kilépő személyforgalomban a kora délutáni óráktól késő estig, akár 30-60 perc várakozással lehet számolni. Pénteken és szombaton reggeltől estig, illetve vasárnap délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni mindkét irányban, amely 30 percnél nagyobb várakozást nem eredményez nmajd. Vasárnap délutántól estig belépő irányban várakozás kialakulásával kell számolni, amely elérheti a 30-60 percet.

A teherforgalomban október 31-én csütörtökön és november 2-án szombaton 22 óráig, valamint november 4-én hétfőn hajnalban mindkét irányban 30-60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

Csongrád megye

A személyforgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen október 31-én csütörtökön a kilépő irányban a kora délutáni óráktól késő estig, akár 60-90 perc várakozással is lehet számolni. Pénteken és szombaton reggeltől estig, illetve vasárnap délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni mindkét irányban, amely 30-60 percnél nagyobb várakozást nem eredményez majd. Vasárnap délutántól estig a belépő irányban már nagyobb várakozás kialakulására kell számítani, amely elérheti a 30-60 percet.

A teherforgalomban akár 60-120 perc várakozás is várható Röszke határátkelőhelyen és Nagylak közúti határátkelőhelyen a ki- és a belépő irányban csütörtökön és szombaton késő estig, illetve vasárnap 22 órától.

A 7 és 19 óra között nyitva tartó Ásotthalom közúti határátkelőhelyen a nyitást követően a belépő, illetve a zárást megelőzően kilépő irányban alakulhat ki akár 30-60 perc várakozás a személyforgalomban a hétvégén.

Békés megye

Békés megye közúti határátkelőhelyein a személyforgalom élénkülésével lehet számolni. Jelentősebb várakozás elsősorban Gyula közúti határátkelőhelyen belépő irányban alakulhat ki a teherforgalomban, melynek mértéke 60 perc is lehet.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen, október 31-én csütörtökön a kilépő teherforgalomban 12 órától 22 óráig 60 perc várakozás alakulhat ki, míg a személyforgalomban kilépő irányban 30 perc várakozással kell számolni.

A pénteki kamionstop feloldását követően a kilépő teherforgalomban november 2-án szombaton 15 órától 22 óráig 30-60 perc várakozás alakulhat ki, míg vasárnap ki- és belépő irányban egyaránt 23 órától november 4-én hétfőn 9 óráig 60 perc várakozás kialakulásával kell számolni. November 3-án vasárnap Ártánd közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kora délutántól estig alakulhat ki belépő irányban akár 30 perc várakozás.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban belépő irányban október 31-én csütörtökön déltől november 1-én péntek délig, illetve kilépő irányban csütörtök este lehet várakozással számolni, melynek mértéke akár 30-60 perc is elérhet. Vasárnap déltől éjszakáig, illetve hétfő hajnalig a várakozás kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt a 60-120 percet is elérheti.

Záhony közúti határátkelőhelyen október 31-én csütörtökön és az egész hétvégén is várható forgalomtorlódás a teherforgalomban, melynek mértéke akár 120-180 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja az ukrán határ- és vámellenőrzés ütemétől függően.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban szintén várakozással kell számolni kilépő irányban, főként vasárnap este az ukrán turisták hazautazása miatt, melynek mértéke akár 30 perc is lehet.

Barabás és Lónya közúti határátkelőhelyeken a nyitást követően a belépő és a zárást megelőzően kilépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke akár 30 perc lehet. A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként továbbra is a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.

Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

Az érintett határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.