Hétvégi közlekedési előrejelzés

2014. 08. 29., p - 10:33
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2014. augusztus 29. és augusztus 31. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken kellemes, szikrázóan napos időre számíthatunk, csak délután növekedhet meg a gomolyfelhőzet. Eső nem várható. Reggel hűvös lesz, délután viszont 25 fok körüli meleg várható.

Szombaton a napsütés mellett főleg északon növekszik meg a gomolyfelhőzet, és itt zápor, zivatar is kialakulhat. 27 fok körüli nyári meleg várható.

Vasárnap eleinte csak a fátyolfelhőzet növekszik meg, majd gomolyfelhők is megjelennek az égen és elszórtan zápor, zivatar is kialakul. A csapadék miatt nedves útszakaszokon számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, az erős szél pedig ronthatja a járművek menetstabilitását. A záporoktól, zivataroktól vizes, csúszós útszakaszokra, többfelé vízátfolyásokra, hirtelen lecsökkenő látástávolságra kell számítani. Hajnalban többfelé a pára, helyenként a köd okozhat korlátozott látási viszonyokat.

M3

 

A 219+700 és a 221+050 kilométerszelvények között a jobb pályatesten 2014. április 2-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/ó sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve.

 

A 222+100-220+800 kilométerszelvények között a bal pályatesten 2014. április 3-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/ó sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve.

 

M30

 

A 27+000-28+600 kilométerszelvények között a Miskolc elkerülő szakasz csomópont építése miatt a jobb pályatesten 2014. augusztus 18-tól várhatóan 2014. november 1-ig a teljes jobb pálya zárására kerül sor kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/ó sebességkorlátozás mellett. A forgalom a bal pályán halad mindkét irányban, 1+1-es terelés mellett.

 

M5

 

Burkolatjavítás miatt a jobb pályán a 116+400-121+800 kilométerszelvények között az előző sáv zárására kerül sor, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/ó sebességkorlátozás mellett.

 

M7

 

Mindkét pályatesten a 150+000-170+000 kilométerszelvények között a hidak só védelmének garanciális javítása, valamint burkolatjel festés, hézagkiöntés, és szalagkorlát emelés miatt a leállósáv zárására, valamint a H1, H2 sávok időszakos zárására kerül sor mobil tereléssel.

A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.

A felsoroltak tájékoztató jellegűek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani!

A „Kamionstop” 2014. augusztus 30. (szombat) 15 órától augusztus 31. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

A határátkelők forgalma:

A nyugat-európai országokban a szabadságolási időszak a végéhez közeledik, emiatt ezen a hétvégén is jelentős belépő forgalomra lehet számítani és emiatt 120-180 perces várakozások is kialakulhatnak. A turisztikai céllal utazók száma is magas lesz, így a határátkelőhelyeken kilépő irányban is nagyobb forgalom várható elsősorban péntek este és szombaton délelőtt.

 

Az Ukrajnába történő be-és kiutazással kapcsolatos tanácsok, információk a Külügyminisztérium Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján, a „konzuliszolgalat.kormany.hu” oldalon olvashatóak.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen péntek este, valamint szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő személyforgalomban, amely 30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. Belépő irányban péntek déltől lehet vasárnap estig várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-120 percet.

 

A teherforgalomban be-és kilépő irányokban lehet várakozás kialakulásával számolni a hétvégén a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.

 

Békés megye

A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban alakulhat ki várakozás a hétvégén - a hétvégi kamionstop időszakát kivéve -, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is.

 

Battonya közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a belépő buszforgalomban, amelynek mértéke előreláthatólag nem haladja meg a 30 percet.

 

Csongrád megye

Nagylak közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban belépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással lehet számolni, elsősorban a várhatóan növekvő buszforgalom miatt. A teherforgalomban szombatig a kilépő irányban 30-120 perc, vasárnap pedig belépő irányban szintén 30-90 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen péntektől vasárnap estig belépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke elérheti a 60-240 percet a személyforgalomban. A várakozás esetenként ezt is meghaladhatja, függően attól, hogy a szerb hatóságok alkalmaznak-e terelést Ásotthalom, illetve Tompa közúti határátkelőhely felé. Pénteken kora délutántól szombat reggelig a kilépő irányban várható megnövekedett forgalom, melynek következtében akár 30-60 perc lehet a várakozás. 

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban péntektől szombat délutánig kilépő irányban 60 perc, vasárnap 22 óra után belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

 

Ásotthalom közúti határátkelőhelyen, pénteken, szombaton és vasárnap az esetleges röszkei forgalomtorlódás időszakában 30-60 perc várakozási idő kialakulásával számolunk.

 

Tiszasziget közúti határátkelőhelyen, pénteken, szombaton és vasárnap az esetleges röszkei forgalomtorlódás időszakában 30-60 perc várakozási idő kialakulásával számolunk

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a kilépő teherforgalomban szombaton 30-án 14-18 óra között 30 perc várakozás alakulhat ki. Vasárnap 31-én 23 órától hétfőn 6 óráig 60 perc várakozás alakulhat ki a kilépő irányban, illetve szintén vasárnap 21 órától hétfőn 2 óráig belépő irányban 30 perc várakozás alakulhat ki a teherforgalomban.

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhelyen várható forgalomnövekedés péntek délutántól szombat délutánig a kilépő, valamit vasárnap kora reggeltől délutánig belépő irányban a horvátországi üdülési szezon miatt. A várakozás mértéke esetenként elérheti a 30-60 percet.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén a személyfogalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke várhatóan 30-60 perc lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A két átkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően, akár 30 perc várakozással is lehet számolni.

 

Vállaj és Csengersima közúti határátkelőhelyeken, elsősorban a hétvégén, reggel belépő, míg este kilépő irányban alakulhat ki 30 perc várakozás a személyforgalomban.

 

Csengersima közúti határátkelőhelyeken pénteken belépő irányban a hazatérő román vendégmunkások miatt, élénkebb forgalommal kell számolni. Emiatt akár 30 perc várakozás is kialakulhat a személyforgalomban.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

 

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.