Hátrahagyta

2016. 09. 30., p - 14:16
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset után egy nappal besétált a gyanúsított a rendőrségre.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást indított cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 32 éves helyi férfi ellen.

 

A gyanúsított 2016. szeptember 28-án 18 óra 45 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Kiskunmajsa külterületén, az 5408-as számú úton. A rendelkezésre álló adatok alapján a 20.800-as méternél úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosított elhaladási elsőbbséget a szemből érkező személygépkocsinak. A vétlen autós az ütközés elkerülése miatt fékezett és gépkocsiját jobbra kormányozta, de ennek ellenére összeütköztek. Ezt követően a vétlen gépkocsi a jobb oldali útpadkára sodródott és bal oldalára borult. A baleset után a 32 éves sofőr gépkocsiját hátrahagyva ismeretlen helyre távozott, mielőtt meggyőződött volna arról, hogy valaki megsérült-e. A baleset során személyi sérülés nem történt. A gyanúsított másnap besétált a rendőrségre, ahol beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.