Halálos közúti közlekedési baleset a 26-os főúton - fotókkal

2015. 01. 20., k - 14:18
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr és 36 éves utasa is életét vesztette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt balesetben, amelyben az elsődleges adatok alapján a gépjármű vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét.

Mint ismeretes 2015. január 20-án 0 óra 40 perc körüli időben a 26-os számú főúton, a sajókeresztúri elágazásnál egy Miskolc felé közlekedő személygépjármű eddig tisztázatlan körülmények között az úttestről lehaladt, majd az útmenti villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a gépjármű a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, kettétört.

Az autót kormányzó 40 éves nyíregyházi férfi és a személygépjárműben vele együtt utazó 36 éves kazincbarcikai férfi is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott. A helyszíni szemle alapján megállapítást nyert, hogy a gépjármű sofőrje nem használta a biztonsági övet, továbbá vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett és ellene járművezetéstől történő eltiltás volt érvényben.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a halálos közúti közlekedési baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.