Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt

2015. 09. 12., szo - 08:20
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi vesztette életét a 3705-ös számú úton Encs és Gibárt között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. szeptember 12-én 7 óra körüli időben a 3705-ös számú út 3,8. kilométerszelvényében egy Renault típusú személygépjármű eddig tisztázatlan körülmények között az árokba borult

A baleset következtében a személygépjármű vezetője súlyos, a mellette ülő utasa könnyebb sérülést szenvedett, míg a hátsó ülésen utazó férfi az autóból kizuhanva életét vesztette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

 

helyszíni szemle


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.