Halálos baleset történt az 55-ös számú főúton

2014. 02. 16., v - 15:12
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ketten haltak meg, teljes útlezárás mellett folyik a helyszínelés.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 16-án 14 óra 15 perc körüli időben az 55-ös számú főút 60-as kilométerénél Mélykút felől Kisszállás irányába közlekedett egy személyautó, amikor eddig tisztázatlan körülmények között balra letért az úttestről és fának ütközött. Az autó sofőrje és egyik utasa a helyszínen életüket vesztették, a jármű harmadik utasa súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett.

 

A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés 14 óra 45 perctől teljes útlezárás mellett folyik.

 

A balesettel érintett útszakaszt Jánoshalma-Kiskunhalas településeken át, az 53-as számú főúton lehet elkerülni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.