Halálos baleset történt a III. kerületben

2016. 04. 17., v - 04:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két gépjármű ütközött össze.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. április 16-án 23 óra körüli időben a Budapest III., Pacsirtamező utca és Flórián tér kereszteződésénél, eddig tisztázatlan okból és körülmények között két személygépkocsi ütközött. A balesetben hatan megsérültek, azonban egyikük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a beleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.