Halálos baleset Cegléden

2013. 10. 20., v - 05:28
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ketten vesztették életüket.

Öten ültek abban az autóban, amelynek vezetője előzés közben eddig ismeretlen okból elvesztette uralmát a jármű felett és egy villanyoszlopnak csapódott. A baleset 2013. október 20-án 2 óra 50 perc körüli időben történt Cegléden, egy útkereszteződésben.

A baleset következtében a jármű két utasa életét vesztette. A mentők két sérültet vittek kórházba.

 

A helyszínelést a ceglédi rendőrök folytatják, forgalmi akadály, útlezárás nincs.  A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.