Halálos baleset az 5-ös számú főúton

2014. 08. 21., cs - 02:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kerékpárt toló nőt ütöttek el Lajosmizse és Kecskemét között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 21-én 1 óra 10 perc körüli időben az 5-ös számú főút 71-es kilométerénél eddig tisztázatlan körülmények egy személygépjármű elütött egy kerékpárt toló nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét! 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.