Halálos baleset a III. kerületben

2016. 08. 20., szo - 23:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két személyautó ütközött össze a Vörösvári út és a Váradi utca kereszteződésében.

Eddig ismeretlen körülmények között összeütközött két személyautó 2016. augusztus 20-án 21 óra 15 perc körül Budapest III., Vörösvári út és Váradi utca kereszteződésében. A baleset következtében az egyik személyautó férfi utasa az orvosi ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette. 

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya vizsgálja. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.