Halálos baleset a 4-es főúton

2016. 03. 05., szo - 18:52
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kisújszállás külterületén.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. március 5-én 18 óra 15 perc körüli időben a 4-es számú főközlekedési út 157. kilométerszelvényénél, Kisújszállás külterületén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy tehergépkocsi vezetője eddig ismeretlen körülmények között elütött egy kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrség félpályás útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését.

halálos baleset, forgalomkorlátozás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.