Feloldották a teljes útlezárást a 37-esen

2014. 03. 03., h - 17:11
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályán halad a forgalom.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2014. március 3-án 14 óra 30 perckor a 37-es számú főút végardói elágazásánál. Az elsődleges adatok szerint egy Sátoraljaújhely felől szabályosan közlekedő személygépjármű balra kívánt kanyarodni, amikor a mögötte érkező kamion hátulról nekiütközött és átlökte a másik forgalmi sávba a kanyarodni szándékozó autót. Az átsodródott jármű egy szabályosan közlekedő, szemből érkező másik személyautónak ütközött.

A Sárospataki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

 

A helyszínelés idejére történt teljes útlezárást 2014. március 3-án 16 óra 50 perckor a rendőrség feloldotta, az említett időponttól félpályán halad a forgalom.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.